3-szor 2 az 1-ben

Ősszel, mikor elkezdtem a blogot, még nagyon távolinak tűnt, hogy folyamatosan a kiadással és a megjelenéssel kapcsolatban írhassak. Most viszont már ezt teszem hetek óta. Így Emma egy kicsit háttérbe szorult, amit sajnálok, de annyira mégsem, mert tudom, hogy hamarosan ismét ő kerül majd előtérbe az új könyv lapjain, melynek megjelenésére már tényleg nem kell … Bővebben: 3-szor 2 az 1-ben

Reklámok

Célegyenesben – Avagy kukacoskodó szerző dedikálása lefújva

Már nagyon közel a megjelenés. Ez bizony ezen a héten meg is látszott.  Több dolog is történt, amiről most szeretnék beszámolni. Ha jól emlékszem, rögtön hétfőn le is zártuk a belívvel való munkát. Az elkészült. Aztán jött a hír, hogy az Ünnepi Könyvhéten alkalmam lenne dedikálni június 8-án Budapesten a Vörösmarty téren, ha elég embert … Bővebben: Célegyenesben – Avagy kukacoskodó szerző dedikálása lefújva

Közeleg

Hamarosan megjelenik a könyv. Bár még mindig nem tudom, hogy pontosan mikor, de az előzetes beszélgetések során elhangzó május végi határidő már mindjárt itt van. A hosszú hétvégén pedig már meg is kaptam a belív tördelt változatát, amellyel még ugyan van némi munka, de már nem olyan sok. Sajnos borítóval még mindig nem tudok szolgálni, … Bővebben: Közeleg

A megjelenés hónapjára fordulva – Avagy eladni magam

Maholnap már május. Múlt év szeptemberétől dolgozom azon, hogy eljuttassam a regénysorozatom következő részét hozzátok. Ezalatt rengeteg minden történt. Elindítottam ezt a blogot, kiadókat kerestem meg, próbaolvastattam és átjavítottam a kéziratot, egyéni vállalkozó lettem, emléktárgyakat készíttettem – jövő héten bővülni fog a termékek köre –, szóval tényleg azon voltam és vagyok is, hogy minél többetekhez … Bővebben: A megjelenés hónapjára fordulva – Avagy eladni magam

Óriásölő

Egészen tegnap estig úgy volt, hogy a heti bejegyzés elmarad. Megtehetném, és valószínűleg nem dörömbölne emiatt senki az ajtómon. Nem kérné számon rajtam senki. Nem szeretek valamit csak azért megírni, hogy meglegyen. Sokkal jobb úgy leülni a billentyűzet elé, hogy tényleg van benned valami, amit el akarsz mondani. Általában jobb írások is születnek ekkor. A … Bővebben: Óriásölő

Mindig, mikor kialszik a fény…

Annyit tett már értem… Az elmúlt hónapokban folyamatosan küzdött, hogy én ismét átléphessek a ti világotokba… Kutatta a lehetőségeket… Most viszont olyasvalamire bukkant, ami hidegzuhanyként érte… Fél, hogy a múlt megismétlődik, csak sokkal szörnyűbben, mert most jóval több forog kockán… Hitt bennem, és még most is próbál, de megingott magában… A világ kegyetlen tud lenni… … Bővebben: Mindig, mikor kialszik a fény…

A feltámadás városa

Húsvét. A keresztény világ egyik legszentebb ünnepe. Tudom, hogy elmúlt már, mégis szeretnék valamit elmondani ezzel kapcsolatban. Mindenki tudja, hogy mit ünneplünk ekkor, még a gyerekek is, hiszen megtanítják nekik az iskolában, de nagyon sok család is beavatja a kicsiket a húsvéti ünnepkör eredetébe. Elmondják nekik, hogy mikor az Úr fia köztünk járt, nagy dolgot … Bővebben: A feltámadás városa

Lehulló leplek

Már a blog indulásakor jeleztem, hogy szeretném ezt a felületet arra is használni, hogy a kiadási folyamat aktuális fázisairól tájékoztassalak benneteket. Azóta pedig, hogy bejelentettem, hogy van kiadó, nem igazán osztottam meg veletek semmit arról, hogy hol is tartunk most. Mivel volt, aki már kérdezte, hát úgy gondoltam, eljött ennek is az ideje, még ha … Bővebben: Lehulló leplek

Mary Poppins, Mickey egér és én

Hogy mi a közös Mary Poppinsban, Mickey egérben és bennem? Azon túl, hogy mindhárman kitalált figurák vagyunk? Elárulom. Láttátok már a Banks úr megmentése című filmet? Ha nem, röviden elmondom, miről szól. Miután P. L. Travers megírta Marry Poppins történetét, Walt Disney meg akarta szerezni tőle a megfilmesítés jogait. Csakhogy az írónő nem akart buta … Bővebben: Mary Poppins, Mickey egér és én

Mitől igazi?

Sok minden meg tudja bolygatni az életet: a pénz, a hírnév, egy szerettünk halála, anyagi csőd, egy gyermek születése. De annyira, mint a szerelem, semmi sem képes. A haldoklót feltámasztja, a vergődő madarat szárnyaláshoz segíti, a jámbor bárányból tüzes oroszlánt farag, aki mindenre képes azért, akit szeret. Mindenre. Elárulni a barátait, eldobni önmagát, szembeszállni a … Bővebben: Mitől igazi?