A hit az én pajzsom

  Úgy vélem, minden ember életében kell lennie valaminek vagy valakinek, ami vagy aki képes megóvni őt a világ támadásaitól. Ha nincs, összezúz bárkit a kegyetlen fájdalom, a dermesztő félelem, a kínzó gyötrelem, hisz nincs olyan ember, aki ne találkozna ezekkel a dolgokkal. A bajok hatalmasok, vagy annak tűnnek, mi egyedül pedig kicsik vagyunk. Csak … Bővebben: A hit az én pajzsom

Reklámok

Angyalok

Életem folyamán sokáig úgy érezhettem, hogy az Úr kegyeltjei közé tartozom. Bár éveken át kóboroltam a világban, nélkülöztem, féltem, és sok mindent elveszítettem, mégis túléltem. Hogyan? Talán isteni gondoskodásból. Úgy éreztem, hogy mindig van mellettem valaki, aki vigyáz rám. Nem is feltétlenül Ő, hiszen rajtam kívül még milliárdnyi teremtményére kell odafigyelnie, nem foghatta mindvégig a … Bővebben: Angyalok

Vágyaim (gyermeki) piramisa

Az élet sok mindenre megtanított. Olyanokra, amikre büszke vagyok, és olyanokra is, amikre nem. Tizenegy éves korom óta volt szinte az egyetlen tanítóm, rövidebb-hosszabb megszakításokkal. Jöttek időszakok, mikor okulhattam másoktól is, bölcs emberektől, nevelőktől, apácáktól, de az élet mindig is ott tartotta pálcáját felettem. Ha akartam, ha nem, akkor is belevéste alapigazságait makacs fejembe, és … Bővebben: Vágyaim (gyermeki) piramisa

A per

Azt mondják, a döntéseink határoznak meg minket. Megmutatják, kik vagyunk, milyen az értékrendünk, mi számít nekünk. Mennyire vagyunk érettek, felkészültek. Mennyire akarunk helyesen vagy épp helytelenül cselekedni. Léteznek egészen apróak, mindennapiak, melyeket szinte észre sem veszünk. Azonnal felkeljek reggel, amikor csörög az óra, vagy adjak még magamnak 5-10 perc szundit? Viszont léteznek óriásiak, melyek egész … Bővebben: A per

Az emlékezés lángjai

Ma volt Mindenszentek napja, és valami olyasmit láttam, mikor elkísértem a temetőbe őt, akinek a fejéből kipattantam, ami ismét bizonyította, hogy a ti világotok sokkal csodálatosabb, mint ahogy azt sokan gondoljátok. Az égbolt mintha tükröződött volna idelent. Vagy mintha a csillagok seregei alászálltak volna, úgy ragyogtak körülöttem mindenfelé apró lángocskák. Emberek tömegei vonultak elhunyt szeretteik … Bővebben: Az emlékezés lángjai